Felül, kinyomja az ébresztőt.
Nagyon nyújtózik, de még nem teszi le puha talpait a földre...álmaitól búcsúzik éppen, lassan, hálásan, békésen.
Kezén lévő karszalagra pillatva elmosolyodik és elhesegeti a pénteki koncert emlékeit, mert vissza kell térni a valóságba...
Kicammog a fürdőbe és megmossa arcát, leradírozva a tegnapokat.
Felöltözik és a konyha felé veszi útját.
Kávét főz és elmosogatja az esti romokat, majd csinál egy gyorsszendvicset és pillanatok alatt befalja.
Gyakorlott mozdulatokkal végzi teendőit.
Majd felszáll a villamosra esernyőstől, nagykabátostól a petyhüdt embertömeg közé.
Utazik gyorsan, majd dolgozik gyorsan és újra rohan, hajtja a perceket... mintha így több ideje maradna éjfélig a "fontos" dolgokra.
Beszuszakol egy másodpercbe annyi izét, hogy felfogni is képtelenség.
Aztán a kevés alvástól nehéz szempilláival újra a metrón zötykölődik a nyugdíjas nénik tompa társaságában.
A hosszú kábelköteg végéből hangosan duruzsoló zene töri meg a folytonos fejbillegetését, mely biztos jele annak, hogy mindjárt elalszik.
Régi emlékek millió tódulnak elő ennek hatására nagy mosolyt rajzolva arcára.
Törött esernyőjét szorongatva kérdőn néznek rá az emberek, hogy mi történhetett szegény paraplival...
De a mesélés elmarad s mindenki tovább szalad dolgára a nagyvilágba.
Ám a vigyor fennragadt a szája szélén, csillagokat szórt a szemébe is és úgy látszik, megfertőzi a szembejövőket is e vírussal.
A zene ritmusos dallama minden összefonódott izomkötegét kibogozza, feloldja a feszültséget s talán az álmosságát is kicsit.
Könnyű, gyors, puha léptekkel halad az egyetem felé, kezében az ernyővel, fejében kották és szövegek tucatjaival.
Egyre furábnál furább alakok jönnek szembe vele.
S egyre kíváncsibb lesz arra, hogy hogy keveredtek azok oda és miért néznek ki marslakónak mindahányan.
Piros melír van a zöld hajukon, félig kihúzott szemeik sörhassal párosulnak; a lyukas tornacipő mindenkinél közös pont, ha más nem is maradéktalanul.
...tükröt tartanak ezek ennek a megbolondult világnak minden szívfájdalom és sajnálat nélkül...
Hiába ijesztik el az embereket, egyszer azok is rájönnek, hogy mindannyian egymás rezgéseit visszapumpálva a világba csak fémlemezkék vagyunk.
Tükrök.
Az határozza meg ferdeségünk, hogy napjainkat kikkel töljük. Hisz' mindenki impulzusát fel kell fognunk, s ezek hol kisebb, hol nagyobb torzulást okoznak rajtunk.
Minden nap új esély arra, hogy csorbaságainakon korrgiáljunk... ám nem mindenki él e fantasztikus, istenadta lehetőségével és hagyják magukat eltörni és csendben szilánkjaikra hullani...
