Lövészárok

-Tudod, nem futhatsz el a problémáid elől... Mostmár nem. Eleget menekültél és tudod, hogy miért?! ... Látod, én tudtam..., tudtam, hogy nem találsz választ magadban. Most is ott kotorászol az emlékeid között és minden egyes apró megsárgult jegyzetlapot átnézel, de így sem lelsz megoldást - mondta és nagyon kortyolt a whisky-s poharából, fújt egy füstgömböt a fekete szobába és mélyet sóhajtott.

- Tudom, hogy fáj és azt is, hogy oka van. Minden percben menetelsz előre, mint szorgos katona, várod, hogy valaki egyszer hátba verjen, hogy "Igen, fiam, ezt gyönyörűen csináltad". De ez még nem most lesz... Menetelned kell tovább, előre.
S tudod, ha nem állsz meg pihenni, feltölteni a kulacsod és elmerengeni a pillanatban, akkor ki fogsz fáradni és a csatában kimerült leszel, aztán egyszercsak hulla... és senki nem fogja tudni, hogy ki voltál és hány embert mentettél meg a háborúban eddig.
És tudom, hogy éjszakánként rád tör a kámforos illatú magány, még akkor is, mikor tudod, hogy odahaza vár a kedves.

Mész előre, mint a faltörőkos, eltemeted magad a semmiben és úgy érzed, menten leszakad a vállad a teher alatt, mert már nem bírod, már nem vagy képes menni és cipelni és még többet és mindig sokkal többet vállalni és aztán valahogy mégiscsak újra ott vagy, ahol kezdted.
Ördögi kör ez, fiacskám....
S amikor egyedül maradsz az a sok teher felgyűri az ingujját, a tenyerébe köp és arcon vág... Ugye, te is ezt érzed most? Nagyot csattant, mi?
Látod, nem kell megijedni.
Csak ülj le és pihenj. Élvezd ezt a percet, mintha ez lenne az utolsó.
Írjál egy levelet haza, hogy még mindig perzselő lánggal szereted Őt és soha el nem hagyod, mert nem fogod.
Ezt Ő is tudja...
Megjártad a poklokat és otthon, vele maga lesz a földi paradicsom a létezés is.
Írd meg neki, hogy akkor már nem fog fájni a hátizsák húsba vájó pántja, a szimatszatyor, a gépkarabély szorítása a mellkasodon és semmilyen lelki szemét sem.
Tudnia kell, hogyha vége a háborúnak, te ott leszel neki, hogy megvigasztald az elmulasztott percek miatt, s ő ott lesz neked, hogy befoldozza a háború nyomait a testeden és a lelkeden.
Éreznie kell, hogy szereted.
Tudja is, ne aggódj.
De erre a levélre neked nagyobb szükséged van... Mert reményt ad, hogy holnap is felkelj és kimenj a lövészárokba, mert tartani kell a frontot...

Aztán túlélsz mindent, a háborút, hazamész, hozzá, a kedveshez...
Kapsz egy plecsnit a melled fölé, hogy "szép volt, fiam, gyönyörűen csináltad, csak így tovább".
És amikor átveszed tudni fogod, hogy sosem az számított, hogy hány embert mentettél meg harc közben és hány csatát előztél meg, hanem az fog számítani, amit a halálos ágyadon érzel... mert ha megírtad azt a levelet, akkor elmondhatod, hogy azzal éltél le egy életet, aki a lelked másik fele volt és tudta, hogy szereted és Ő még akkor is, ott is örökre szeretni fog téged.
Ez számít, drága fiam, semmi más...

Úgyhogy menj vissza a sátradba és lefekvés előtt írj egy pár sort. Aztán aludj, mert holnap áttörjük az ellenséges frontot és győznünk kell...