Gondolkoztál már azon, mit tennél, ha ez lenne életed utolsó napja?!
Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik úgy élik a mindennapjaikat, mintha az lenne az utolsó és egy napon valóban nekik lesz igazuk...
Vannak olyanok, akik mit sem törődnek az egésszel, mert nincs rá idejük... Idő! Na persze, tudod egyáltalán, mi az, hogy idő?!
Jöhet a felszínes, de annál gyorsabb válasz: "Naná, ránézek a bal kezemre és tessék, amit az órám mutat, az az idő...". Naná, de ez nem ilyen egyszerű...
Az idő nem csak a percek múlása, az idő az, ami bennünk lakozik és az, amit mindenki másként éli meg - van, akinek lomhábban telnek el fakó órái, van, aki villámgyorsnak érzi. De konkrét, kézzel fogható választ senki nem tudna adni rá, ha mégis, akkor várom a kommenteket!
Én csak annyit tudok, hogy mi mindannyian ezzel létezünk, az idővel, a rohanással; a másodpercek űzésével vagyunk elfoglalva, hogy minél több mindent tudjunk belezsúfolni egyetlen napba...
Ez alatt a pár év alatt, amit itt töltöttem a földön egyet biztosan megtanultam és nem csak felszínesen: "..az ember sokkal több annál az időnél, mint ami beleszorult." (aki olvasta a Momo című könyvet, annak nem kell ecsetelnem, aki nem az villámgyorsan lásson neki.)
Na de mégis! Mit tennél, ha ez lenne életed utolsó napja?! Ez, a mai!
Talán vágynál megtenni olyan dolgokat, amiket eddig még soha, amikhez nem volt bátorságod, vagy pénzed, vagy időd...
Talán vágynál egy új kalandra...
Talán vágynál mégegyszer a szemébe nézni valakinek, mélyen, érzelmesen, hogy érezze: szereted, vagy inkább szeretetted!
Talán vágynál egy kedves lágy csókjára, egy olyanra, amitől földbe gyökerezik a lábad, ami visszarántana még a földre halálod pillanatában is...
Talán mégegyszer beszélnél még a gyerekeiddel, megölelnéd őket, nagy puszit nyomnál a homlokukra, úgy mint régen, mikor még csöppnyiek voltak...
Talán vágynál egy meghitt közösség támogatására.... De biztos, nem lennél egyedül, én legalábbis biztosan nem!
Egy ember nem múlhat el úgy, hogy nem volt mellette senki, aki vigyázna rá, aki szereti, aki gondját viseli, aki az élete, akiért érdemes megszenvednie, vagy inkább szembe néznie ezzel a gonosz világgal...
Aki az életét jelentheti a halála után is! Aki élénken őrzi emlékét szívében, az érzéseiben, a gondolataiban és tovább adja az utókornak...
Mondd, te mit tennél, ha ez lenne az utolsó, a legeslegutolsó?!
Az egyik szívszerelmem (merthát több is van, főleg, ha költőkről van szó) ezt mondta: "Ha egyetlen óra lenne az élet, az utolsó percét, benned tölteném...". (ez Kovács Ákos költő, zeneszerző, zenész tollából származik...)
Te is így csinálnád?! Az utolsó perceidben is szeretnéd a kedvesed?!
Én nem tudom, mit tennék... Kétségbe esnék és szomorú lennék, lehet. De lehet, hogy örülnék, hogy elmehetek innen, mert lejárt az időm itt, a földön és örülnék annak, hogy lenyomatot hagytam a világban, ha nem is hatalmasat, de aprókat egy-egy emberben, akiket szerettem, akik viszont szeretettek.
Lehet, hogy most te sem tudnád...sőt, majdnemhogy biztos... Nem is baj!
Csak akkor egyet tegyél meg nekem! Nem miattam, saját magad miatt!
Ne játszd el magaddal azt, hogy minden egyes nap haldokolsz, hogy kedved sincs az életre, hogy unod, hogy gőgösen nem akarsz levegőt sem venni, mert fáj és mert nem akarsz ember lenni, vagy inkább mert félsz... Ne rombold magad még jobban álarcok és ócska közhelyek mögé bújva... Több vagy ennél!
Minden egyes nappal hálásabbnak kell lennünk, hogy új esélyt és bizalmat kaptunk a folytatásra, arra hogy értelme legyen annak, hogy itt legyünk.
Hogy küzdjünk, tapasztaljunk és ezt továbbadjuk. Hogy felneveljük az új generációt és ők is tapossák tovább ezt a kereket, mert akármit mondasz, tartunk valahová....
Az, hogy merre csak azon múlik, hogy ki mennyire viseli szívén a dolgokat, legfőképpen magát az életet. A saját életét...
Ne csinálj úgy, mintha teljesen értelmetlen lenne ez a néhány évtized, amit a földön töltessz emberként...
Ne haldokolj! Kezdj el élni!
Előtted a világ, nem?!
(U.I.: senki ne érezze szemrehányásnak, mert legfőképpen (önző módon) saját magamnak szól...) :)
