Zavaros gondolatok hada bombáz s torkom epés megjegyzésszilánkok nyaldossák.
Agyam blokkol, mindenem kikapcsol, nincs más, csak a mindenemet átjáró tompa zsibbadás.
Könny patagzik végig arcomon és megszállottan kutatom a békeszigetem. Nincs sehol, nincs kiút.
Itt ül a fájdalom teljes súlyával a mellkasomon és farkasszemet néz velem kaján vigyorával.
Furán röhejes a helyzet... Félek.
Rémülten pillogok körbe a szobában segítség után, mindhiába.
Szembe kell néznem vele.
Már reszketek, mindenemet átjárja a fagyos űr.
Rámeredek könnyáztatta szemmel és bámuljuk egymást így hosszú, hosszú, hosszó percekig hangtalanul.
Majd rámkacsint és kabát nélkül kiszalad a házból a szakadó esőbe.
Fut a busz után, de már csak a halványsárga sugárszőnyeg utolsó foszlányát látja.
Vár kicsit, itt jön a villamos. Felkapaszkodik rá és új célpont után kutat...
Megkönnyebbülten telepszik rá egy öreg úr kalapjának széles karimájára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése